Menü

A Fehérvárcsurgói Sportegyesület története

A Fehérvárcsurgói Sportegyesület valamikor az 1920-as évek elején alakult. A pontos időpontot nem tudjuk, mert írásos dokumentum a kezdetekről nem maradt fenn. Idősebb, egykori játékosoktól tudjuk, hogy 1920-ban egy Rotter Lajos nevezetű úr, valamint egy Fekete nevezetű református tanító szervezte meg az első labdarúgó-csapatot. Az első mérkőzésre 1925- ben került sor, amikor is a csapat Sárkeresztest fogadta és 1-0-ás diadalt aratott. Fehérvárcsurgón ekkor még nem volt sportpálya, viszont Igarpusztán igen, így ott rendezték meg a mérkőzést. 1928-ban kezdődött a szervezett egyesületté alakulás. Az akkori vezetők (Rotter, Fekete) a községi tanácstól kértek egy olyan terület, ahol pályát lehetne kialakítani. Azonban erre sorozatos elutasítás volt a válasz, míg végül 1929-ben a „felső falu végén” (Bodajk irányában) található libalegelőt alakították ki e célra. (ma az egyesület a Károlyi-kastélyhoz tartozó területen kialakított pályát használja, öltözői pedig az általános iskola megfelelő helyiségeiben vannak) A csapat első szerelését és első focilabdáját! is elég érdekes körülmények között szerezte meg.

Történt ugyanis, hogy a tagok kettes csoportokban végig járták a falut, és így 200 pengőt szedtek össze, így lett mez és labda is. Azonban cipő még mindig nem volt. Ezt megoldandóan szüreti mulatságot szerveztek 1930. szeptemberében, amely nagyon jól sikerült. A Károlyi-kastély vendége volt ekkor egy 30-40 fős angol csoport, akik nagyon kíváncsiak voltak a mulatságra, így a felvonulók a kastély előtt is táncoltak, valamint az említett csoport még az esti bálba is elment, és nem tudván a szőlőlopás feltételeit (ti. aki ekkor lopott a díszítésként szolgáló szőlőből, annak fizetnie kellett), közel 500 pengő gyűlt össze. ( tájékoztatóul ekkoriban egy eladásra kínált marha 70-80 pengőbe került) Ebből a pénzből már két teljes felszerelést lehetett vásárolni, amellyel már bátran neki lehetett indulni esetlegesen egy bajnokságnak. Viszont a ’30-as, ’40-es években nem nagyon volt bajnokság, így csak faluk közötti összecsapások voltak. Sokak emlékezetében megmaradt az 1931-es év, amikor is a csapat első igazi nagy sikerét könyvelhette el: 1-0 arányban legyőzte az akkor NB III. osztályban szereplő Kisgyón együttesét. Nagyon nagy csatákat vívtak a szomszédos Bodajk együttesével, sokak a két falu mérkőzéseit a „magyar-osztrák” labdarúgó-mérkőzések presztízsértékével azonosították. Az egyesület színe a kezdetektől fogva zöld-fehér. Ettől eltérő színek csak azért lehettek, mert éppen az adott szponzortól olyan szerelést kapott a csapat, azonban a nehéz anyagi körülmények miatt nem válogathatott.

1961-ben egy nagy átalakulás következett, amikor is az egyesület elnöke Nagy István lett, míg a szakosztályvezetői teendőket Huszár András látta el. A csapatnak tulajdonképpen ez az átalakulás a sikert hozta meg. 2 évig a Móri Járási Bajnokságban szerepelt, majd azt megnyerve 1964-ben a megyei II. osztályba került. Ezután sorozatos ingázások a megyei II. osztály és a járási bajnokság között. A ’70-es években érte el a csapat a legnagyobb sikereit, amikor is az akkori Magyar Népköztársaság Kupában az országos főtáblára került, és a legjobb 32 csapat közé jutott, valamint a megyei I. osztályba is felkerült a csapat. Ezután megint „ingajárat” az osztályok között, bajnoki arany-és ezüstérmek, amelyek fémjelezték az akkori csapatot. (itt meg kell említeni, hogy az ifjúsági csapat is hasonlóan sikeresen szerepelt) A csapat hanyatlása 1985-től kezdődött. Azóta folyamatosan a járási, majd később körzeti bajnokságban szerepel. Az egyesület több névváltoztatáson ment át, volt Fehérvárcsurgói KSK, Fehérvárcsurgói TSZSK, majd újra Fehérvárcsurgói KSK, és 1989-től Fehérvárcsurgói Sportegyesület a hivatalos megnevezése. Azonban a ’70-es, ’80-as években nem csak labdarúgásról kell beszélnünk egyesületünk életében, hanem asztalitenisz- és sakk-szakosztályokról is, amely területeken szintén szép sikereket értünk el.

A Fehérvárcsurgói Sportegyesület élete az ezredfordulót követően eléggé eseménydúsra sikeredett. Nemcsak azokra a dolgokra kell gondolnunk itt, hogy mennyi eseményt szerveztünk, szervezünk, hanem arra is, hogy az egyesület irányítását végző személyek is gyakran cserélődtek az elmúlt évek alatt. A változatos éveket követően a Fehérvárcsurgói Sportegyesület labdarúgócsapata 2009-ben megnyerte az FMLSZ Megyei III. osztályú bajnokságának közép csoportját és jelenleg a megyei II. osztályban szerepel. Folyamatosan dolgozunk a felnőtt keret és az utánpótlás bázis erősítésén, a megfelelő körülmények és a stabil szereplés érdekében.

A kezdeti években a felnőtt csapat fő célkitűzése a bennmaradás volt, majd a legutóbbi két szezonban az Osz- Car csoport hatodik, majd negyedik helyén végzett. Az utánpótlás bázis stabil, a játékosok beépítése a felnőtt keretbe folyamatos, így a bajnok csapathoz képest a felnőtt csapat is jelentősen fiatalodott. Célkitűzésünk, hogy az utánpótlásképzéssel minőségi labdarúgókat képezzünk, akik akár felsőbb osztályokban is képesek megállni a helyüket.