Menü

Kápolnásnyék - Fehérvárcsurgó 1-1 (0-0)


2017.03.11. szombat Kápolnásnyék
  
Csapatunk ez évben most játszott először füves pályán sőt volt olyan játékos is aki edzeni se edzett füvön. Ilyen előjelekkel érkeztünk a mérkőzés helyszínére. Igazából rosszabb talajú pályát vártam persze azért ez is messze volt a jótól. Ismertük ellenfelünket a fontos dolgokat tudtuk róluk, így igazából saját játékunkra próbáltunk összpontosítani. Azt kaptuk amit vártunk kemény belemenésekkel tarkított mérkőzést. Az első pillanatoktól igyekeztek éreztetni velünk, hogy ők a hazai csapat, ráadásul volt egy játékvezető, aki képtelen volt megfogni a mérkőzést és mintegy partnere volt a hazai csapatnak. Legtöbb esetben azért állt a játék, mert valamely játékosunk a földön maradt egy - egy durva belemenés után és már annak is örültünk ha szabadrúgást kaptunk. Talán a mérkőzés legnagyobb helyzetét azért nekünk sikerült kihagynunk. Az utolsó percben jártunk amikor Pálfi nagyszerűen kígyózott át a hazaiak védelmén, majd remekül centerezett be Bernáth Petinek, akit megtréfált a talaj és két méterről az üres kapu fölé emelte a labdát.
A második félidő játéka semmit sem változott, inkább a mi csapatunk támadott az ellenfelünk rombolt és keménykedett. Aztán Herczeg tört be a tizenhatoson belülre szabálytalankodtak vele szemben. A megítélt büntetőt Baksa értékesítette. Sajnos nem sokáig örülhettünk a vezetésnek mert alig hat perc elteltével egyenlített a hazai csapat. Továbbiakban próbálkoztunk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de nem sikerült újabb gólt szerezni. Csapatunk fegyelmezetten játszott talán közelebb is állt a győzelemhez, de gólok nélkül nehéz nyerni.
 
Gólszerző: Baksa.
 

Vissza